Véletlen, sors, eleve elrendelés? Egy varázslatos szerelem története
A Broadway szívében egy téli estén Juliette, a csinos, huszonnyolc éves
francia nő és Sam, a fiatal New York-i gyermekorvos útjai keresztezik
egymást. Juliette attól való félelmében, hogy csalódást okoz, ügyvédnek
adja ki magát, a férfi pedig kötődéstől való félelmében úgy tesz, mintha
házas lenne, pedig a felesége már egy éve halott.
A hazugságok ellenére egy felejthetetlen hétvége vár rájuk, és egymásba
szeretnek. Juliette-nek azonban vissza kell térnie Párizsba, Sam pedig
nem tudja a lányt maga mellett tartani.
Az Európába tartó repülőgép nem sokkal a felszállás után az óceánba zuhan, de a kapcsolatuk még korántsem ér véget...
GUILLAUME MUSSO regényről regényre különleges kapcsolatot alakít ki
olvasóival. Az 1974-ben Antibes-ban született szerző diákévei alatt
kezdett írni. A közönség először 2004-ben, az És azután...
megjelenésekor találkozhatott vele. Majd egymást érték a regények. Mára ő
a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író, aki tizenhárom
éve megszakítás nélkül vezeti a francia sikerlistát, és népszerűsége a
világ minden táján töretlen. 2021-ben elnyerte a thriller és noir
műfajában teljes életműért járó Raymond Chandler-díjat.
- Nyelv: magyar
- Kiadó: Park Könyvkiadó Kft.
- Megjelenés éve: 2024
- Oldalak száma: 332
- Kötés típusa: puha kötés
- Súly (g): 364 g
- Méretek (Sz-M-H): 140-210-24
- EAN: 9789636330804